Szóval így hívták úrnőmet a fészbúkon, ahol különös érdeklődéssel alázott & idomított 1 hülye mainstream gender-csoportban január elején, még bőven a vizsgák alatt: behánytam 1 nagyon idegesítő & megterhelő clickbait véleménycikkre, amit az ország legnagyobb női magazinjának a fészbúk-oldaláról osztott a cicivillantós buja flegma képével 1 nagydarab tiptop juppi ribanc. Valami beképzelt HR-es maca, aki hozzám hasonló éhenkórász gyakornokokat eszik a menő cégénél reggelire, oszt’ attól van ekkora arca, hogy rohadna meg! Annyira gyűlölöm!!! Tele volt ezekkel a csoport, a cikkben pedig az a tipikus hormonális picsogás ment végig, ami a jobboldal szerint úgy általában az egész nőmozgalom védjegye. Hogy a nőknek nincs is szükségük a férfiakra, hanem csak a férfiaknak a nőkre, s ezt kihasználván a passzív ellenállás eszközeivel hogyan kéne térdre kényszeríteni őket, hogy inkább ők pitizzenek a jogaikért. Ekézték is rendesen az eredeti posztot urak & hölgyek egyaránt + Vele együtt védte még néhány flegma maca, ott lökték mindenkinek a frankót.

A konzervatív “kritikák” nyilván csak még jobban felbasztak engem, ezért úgy döntöttem, a hölgyre fogom az asztalt borítani. A csoport minden értelmesebb tagja kivétel nélkül mélyen kussolt ott nyilván érthető okból: ha jót vagy semmit, igen, akkor inkább semmit! Volt 2 helyeslő komment + jó sok lájk, oszt’ annyi. Na, mondom, csapjunk a lovak közé! A feminizmus ugyanis nem arról szól, bazmeg, hogy a degenerált hímsoviniszta bikádat ilyen faszságokkal shit-teszteled a plázában, hogy még nagyobb seggfej legyen, mert Te arra izgulsz. Hanem arról, bazmeg, hogy amire Te izgulsz, abba belehal minden héten 1 nő, aki csupán annyival kevesebb Nálad, hogy a családja nem tudta kitaníttatni PR-menedzsernek, hogy rohadnál meg!

TOVÁBB

Úrnőm érti a viccet, amidőn a felolvasóestről megyünk hazafelé, de nem szereti! Érti, mert nevet kissé kelletlenül, ám eközben acélos ujjaival fojtogatni kezd, úgy súgja fülledt hangon a fülembe: “Nem!!! Nem vagyok Sztálina, bébi, ezt most rögtön kivered a kis fejedből! Okay? Különben én verem ki belőle.” Mondom, azért szexi volt a Szoszó fiatalon, de több se kell ám a pofonjához! Mondjuk, itt még gyengén üt. “Azt akarod, hogy verjelek, mi?” - kérdi még fülledtebb hangon immár idegesen, fogytán lévő türelemmel: “Kapsz is olyat minnyá, ne aggódj, hogy még a lágerben is mesélheted majd, te kis szaros! Lágerführer, az legyek? Hm? Azt akarod, igen? Biztos?” 

Vasmarokkal öklébe szorítja herezacskómat, ami nem túl kellemes, úgyhogy mondom, okay, nem muszáj. “Jól van, cicus, jó fiú!” - feleli elégedetten visszaülve merev hímtagomra: nem akar folyton gonosz lenni, mert igazából 1 iszonyúan magányos szeszélyes makrancos úrhölgy, aki rettentően sok szeretetre vágyik. De hisz én imádom!!! Megőrülök, úgy rajongok érte, nem bírom tovább! Helyes, igen, Ő selymes, mondja, Selkina! Minden ízében előkelő százkilós szovjet domina, akit a hét minden áldott napján reggeltől estig imádni kell! És én bizony elég költséges kis játékszere leszek Őneki, úgyhogy fogjam csak be & a melleit szépen harapdáljam inkább!

Fekete autó hátsó ülésén kéjeleg rajtam, a beépített hangfalakból instrumentális katonazene szól. Pár perce még a padlón térdelve döngettem, Ő pedig az ülésen elterpeszkedve úgy telefonált, mint 1 igazi úrnő: seggemre csapott, hogy addig se lazsáljak, amíg mással foglalkozik. Pár perc múlva megint letérdeltet & erőfeszítéseimet közönyösen szemlélve magyarázza, hogy az átkosban kifejezetten anathema volt ugyebár a halott zsarnok nevét egyáltalán említeni. Viccelődni vele tehát végképp a politikai megsemmisülés záloga volt, nyilván nem véletlenül! Vigyázzak hát a számra & otthon ezért még vár rám 1 okító verés, de most öltözzek, mert megérkeztünk. A környék egyre rémisztőbben idegen: valahol a Burzsujhegyi út 789 szám alatt 1 puccos nagy lakó- & irodaház alá hajtunk, több helyen ég a villany, embereket is látni haloványan odafent.

TOVÁBB

A felolvasóesten találkoztam először Jade Lenskyvel, mert neki ez igazából meglehetősen hazai pálya volt az apja révén, aki szintén gyakran szervezett ilyen körbeülős szabad esteket is, ahol mindenki sorra került. A Blaha Lujza tér környékén voltunk lent 1 anarchista pincében, amit Ő bizony fölkeresett részben a csapata kevéért is, mert abban eleve nagyrészt fura figurák voltak, akik már otthon se nagyon epekedtek a “normális” emberekért. Úgyhogy itt valósággal menekültek előlük, olyan idegbeteg arrogáns tahóknak tartották az itteni magyarokat az ottaniakhoz képest, akiket viszont imádtak! 

Mégis ide került a misszió főhadiszállása, mivel odaát egyrészt igen erős volt a mindenütt jelenlévő hatalmas magyar ExCom berkeiben a notóriusan progresszív Black Swan frakció, másrészt ideát a sötét ügyeik intézéséhez is igen előnyös volt hazánk politikai helyzete. Társadalmunk fősodrából kilógó különcök után kutatott hát Izabel, akik inkább az ottani magyarokra hasonlítottunk, mint saját honfitársainkra! Ezért figyelt föl a semmirekellő barátaimra 1 estén, amikor épp nem velük voltam, ám a fészbúkon egyikük meghívta e rangos eseményre, úgyhogy ott volt. Nagyon ott volt! Hétre érkezett, vagyis én mire odaértem, Ő már igen élénken diskurált a Házigazdával a Barbarossa-hadműveletről, miközben a bútorzatot együtt rendezték. A Bluetooth-os hangszóróból szovjet szintipop-dalok szóltak…

Nyilván egyből beleszerettem, mert egyrészt őszinte érdeklődéssel fordult felém, másrészt jól megbabonázott a hatalmas impozáns termetéhez képest igen finom & könnyed mozgása, testbeszéde, akcentusa, dögös izgalmas ruhái. Kopott börcsizmájának a közepes méretű tömzsi sarkával együtt majdnem két méter magas, de talán még annál is több! Természetellenesen hosszú ujjaira mindenféle titokzatos gyűrűket húzott, amikről nagyon szívesen beszélt mindig, amikor a kezeit nézegettem, körmeit élénk pirosra festette. Szinte elolvadt, amikor megjegyeztem, milyen szép kezei vannak, mert állítása szerint a férfiak sokkal inkább kritizálni szokták, hogy milyen nagyok. “Hát igen, én ilyen hústorony vagyok, bocsi, ez van!”

TOVÁBB

Az előző fejezetben a Birodalom múltjával foglalkoztunk, úgyhogy most jöjjön akkor a jelene: Space Communism!!! Egyszerűen adja magát, hogy a (demokratikus) szocializmus politikai eszménye a (liberális) kapitalizmus gazdasági racionalitásával amidőn párosul, az a világűr meghódítását eredményezze. A Szovjetuniónak, amint ezt írom, kb kétmilliárd polgára van & a bolygó szárazföldjének nagyjából harmadát-negyedét foglalja el: a legnagyobb szovjet város New York a maga 28 millió lakójával, a legnépesebb tagállam pedig Irán, ahol csaknem félmilliárd ember él. Eme hatalmas birodalom olyannyira heterogén, hogy hivatalos nyelve & fővárosa nincs is, hanem csak a tagállamoknak egyenként… 

Habár ennek az uniónak is van 1 szövetségi területe, ami itt is DC, mint Amerikában: District of Crimea. Itt kb 70 millió ember él, vagyis a félsziget egész partvidéke nagyjából úgy fest, mint Miami Beach. Másrészt az angol itt is a világnyelv, amit a legtöbb szovjet ember az anyanyelve után legjobban beszél, noha magasabb körökben azért illik ám oroszul is tudni. A Krím a jelentőségét amúgy annak is köszönheti, hogy Törökország európai csücskét a második világháború hevében egyszerűen megszállta a vörös harsereg, így az jelenleg szintén szövetségi terület: ez a DB, District of Byzantium. A Harmadik Róma visszafoglalta a másodikat, ezért Istanbul európai felét azóta is Konsztantyinopolnak hívják a vörös hadsereg tisztjei egymás közt. Híres komcsikról ellenben régi városok itt nincsenek elneveznve, csak újak. A régiek átnevezését az utókor sztálinista elfajulásnak tartotta, tehát visszaadták inkább a régi neveket.

Ez az unió tehát alapvetően liberális & demokratikus, mint Amerika, ám a kultúrájára azért elég erősen rányomja bélyegét az orosz kollektivizmus is, amely a század második felében többek közt az űripar fékezhetetlen fejlődését is hajtotta. A gazdaságnak két szintje van: alul a magas szintű tervezett együttműködésen alapuló primer szektor felel olyan dolgokért, amelyekre mindenképpen szükség van az országok boldogulásához: az észszerűséget itt a verseny helyett a demokratikus nyilvánosság biztosítja. A második gazdaságot a szabad verseny uralja ugyanúgy, mint a kapitalizmusban, csak a bérmunka tömeges alkalmazása tilos. Itt szövetkezetek vannak! A szovjet alkotmány viszont lemond a termelők & fogyasztók közt az érdekellentét végleges feloldásáról, amely a gazdasági életben a kvázi-kapitalista kereskedői szakma létjosogultságának elfogadását jelenti: ennek az alkotmányjogi részleteibe most ne menjünk bele, hanem elég az hozzá, hogy a Kereskedelmi Bizottság (MerCom) nagy nemzetközi központja 1953 óta a Wall Streeten található!

TOVÁBB

Hasonlítok a nagyapjára, érted, ez a vagány! Méghozzá nem is csak az arcom, hanem sokak szerint a habitusom & beszédstílusom is, amikor igazán önmagam vagyok. Pedig ám ő 1 igazi keresztapa volt, aki megélt & meghackelt 1 egész évszázadot, míg én csak… Mindegy! Hibáimat az elvtársak emiatt nem eredendőnek vélték, hanem pusztán sajnálatos körülmények eredményének: Nagyapa hogy egyszerűen nem engedhette meg a benne szintúgy lakozó jellemvonásaim elfajulását súlyos hibákká, tehát az elvtársak végül addig rúgdosták a seggemet, hogy végül nekem is elég gyorsan le kellett róluk szoknom… De most ebbe még ne menjünk bele! 

Ugyebár ott tartottunk, hogy odaát Lensky százados & Szvoreny őrnagy épp a mi világunk történelmének buzgó tanulmányozásába fogtak bele, tehát ennek apropóján mi most az övékébe vetődjünk! A fotót, amelyet a nagyapjáról először láttam, maga Izabel mutatta nekem: tökéletes frizurával & nagyon szépen fazonírozott bajusszal gyönyörű nyalka SS-egyenruhában ráz éppen kezet rajt magával a Führerrel, büszkén mosolyogva rá. Kedvenc unokájához hasonlóan kedélyes & energikus volt, úgyhogy a legtöbb híres fotóján olyan megnyerő mosolya van, hogy az ember valósággal beleszeret! 

Szerették valóban az emberek, akiket alkalmasint viszontszeretett amúgy nemtől függetlenül, minthogy notóriusan biszexuális volt. Ilyen szempontból tehát annyira nem hasonlítottunk, noha rólam is néha készültek azért előnyösebb képek - talán bajusszal is, amely ábrázatomat viszont a bulinegyedben egy nagyszájú dekadens ifjú hölgy így jellemezte: mint egy negyvenéves számtech-tanár, akit a felesége otthon terrorizál. Yo! Pár nap múlva le is nyírtam, aminek a rokonok is megörültek, mert szerintük is ezzel tíz évet fiatalodtam. Hát igen, a Nagyapának azért jobban állt az a kis bajusz...

TOVÁBB

A prelúdium: Jade Lensky föltámadása!!! Életének méghozzá pont a harmincharmadik évében, csak Ő nem a mennybe ment föl, hanem ellenkezőleg éppen onnan jött vissza a földre. Vagyis a vízbe, mert az óceán felszínén lebegett 1 szürke dobozban a Long Island déli partjának 1 elhagyatott szegleténél, amelynek belátható körzetében 1 patinás hétvégi házon kívül sehol semmi nem volt. Ebbe a házba vitte a dobozt két férfi, akiket ismeretlen eredetű elektronikus üzenet bízott meg a kihalászásával, mert mindketten igen jól ismerték Őt. Az egyik, az idősebb, a sármosan öregedő & mindig kifogástalanul elegáns Eridan Rinzler ezredes: fekete egyenruháján a rangjelzés alatt a JSOC címere díszeleg, ami bizony 1 fekete hattyú profilból - nagyjából mint Nyugat-Ausztrália zászlaján, csak sárga helyett fehér háttérrel. JSOC = Joint Strategic Operations Committee. Dzséjszok! A fiatalabb férfi pedig drága bátyja, ki úgy néz ki, mint Jon Snow, valamint ráadásul még úgy is hívják: Jonathan Azrael Lensky.

Halk diszkrét kattanással nyílik a doboz abban a percben, amelyet az üzenet Izabel felébredéseként jelölt meg, aki valóban ekkor nyomban föl is ébred: nagyokat ásít, nyújtózkodik, sűrűn pislog, hevesen dörzsölgeti szép nagy zöld szemeit. Zavarban van, mert rosszallóan értetlenkedve szemléli fura koporsóját, amelyből éppen felült, a két régi ismerős láttán viszont egyből nagyon fölvidul! Föl is pattan egyből, hogy megölelgesse & megcsókolgassa őket. Kérdi, hogy vannak. Kérdik, ő hogy van. Rinzler a szakszerűség kedvéért közli a pontos időt & dátumot, valamint a tartózkodási helyüket is. Remek, mondja Izabel, jobb helyen ennél nem is lehetnének. Reméli, hoztak valami piát, hogy igyanak is rögvest a föltámadására!

TOVÁBB

Tökéletes nő visz magával a Tökéletes Világba, hogy ott potens félelmetes szexi ügynököt csináljon belőlem & közben bonyolult politikai intrikák + űrutazás + BDSM + igen sok alternatív történelem & talán némi “háború-pornó” is! Azaz amikor a mezítelen hölgyek helyett különleges fegyverekkel & járművekkel operáló tehetséges lelkiismeretes katonák mozognak izgatóan - nem feltétlenül primér szexuális gerjedelmeket keltvén ugyan, de valamit azért mégis. Igen!!! Kicsit a viccet félretéve most ez így valóban úgy tűnhet első hallásra, mint amiből még a Wachkowski fivé testv nővérek se tudnának filmet csinálni, úgyhogy a kőkemény akció helyett egyelőre maradjunk is inkább a rideg száraz tárgyilagos tényeknél...

Izabel Jade Lensky (így Z-vel, lásd még: אִיזֶבֶל, magyarul: Jezebel) 1982 november 8-adikán hajnalban született valahol Trieszt szélén 1 nagy kommunaszerű tengerparti telken, ahol a szülei többek közt művésztelepet alapítottak - ami azóta is a Család égisze alatt megy, tehát a helyi hipszterek még ma is Lensky-telepnek hívják. Itt élt a kis Izabel népes családjával egészen tízéves koráig, amely időkről pazar fotók & videók soraival illusztrált vidám történetek sokasága kárpótolja a ravasz oknyomozókat, amiért felnőtt pályafutásának fontos momentumairól még ők se tudnak egyáltalán semmit. Apja az avant-garde művészek istápolásán kívül amúgy a telep mellett elterülő hatalmas katonai bázison dolgozott a világszerte rettegett magyar tengerészgyalogság kiképzési módszertanán, anyja pedig a férjéhez hasonlóan flúgos katonatisztek gyerekeit nevelte sajátjaival együtt: Izabel a második volt, aztán lett neki még 5 kistestvére is.

TOVÁBB